Tagdíjfizetés 2012

Nyomtatás

Akik a 2011-es évben is az AES Magyar Tagozat tagjai voltak, elektronikus vagy postai úton megkapják/megkapták a kitöltendő Adatlapot (elektronikus formában itt is elérhető - idén postai befizetéséhez szükséges csekket már nem küldtünk). Az angol nyelvű Jelentkezési lapot csak azoknak a tagtársaknak kell kitöltenie, akik eddig diáktagok voltak, de tanulmányaik befejeződtek.

A tagság megújítása a 2012-es évre az interneten keresztül a legegyszerűbb, a következőképpen végezhető el:

1.) Jelentkezzünk be a baloldali oszlop alján található TAGOK MENÜJE / Tagok be- és kijelentkezése oldalon.
2.) Válasszuk ezután a TAGOK MENÜJE / 2012-es adatlap kitöltése pontot, ez a kitöltendő űrlapot jeleníti meg.
3.) A kitöltés magába foglalja a fizetésről szóló igazolás elektronikus úton történő feltöltését is, ezért a beszkennelt igazolás megfelelő kép- vagy pdf-fájlját tartsuk készenlétben az űrlap kitöltésekor.

Azok számára, akik új tagok, vagy idegenkednek az internetes űrlap használatától, a következő hivatkozásokon érhető el a kitöltendő adatlap:
Adatlap 2012-es tagsági díj fizetéshez. Az alábbiak egyikét kérjük kitölteni majd aláírva visszaküldeni:

PDF űrlap (ki kell nyomtatni, majd kitölteni)
Word űrlap (ki kell tölteni, majd kinyomtatni)


Mennyi tagdíjat kell fizetni?

Azok, akik megelégszenek a Journal Interneten keresztül elolvasható és letölthető elektronikus változatával, mindkét tagsági (teljes jogú vagy diák) kategóriában kis kerekítéssel a tavalyi alaptagdíjat fizetik. Aki a Journal nyomtatott változatát is kézhez kívánja kapni, annak ki kell fizetnie a lap nyomdai és postai költségeit. Ez egy évre 50 $.

Ezek alapján 2012-re az AES Magyar Tagozatában a tagdíjak a következőképen alakulnak: